Szijjártó nem magyarázta túl, hogy került állásba Orbán unokaöccse
A nemrég nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, a miniszterelnök egyik unokaöccse, Szeghalmi Balázs a Magyar Nemzeti Kereskedőház egyik kirendeltségét vezeti.
A nemrég nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, a miniszterelnök egyik unokaöccse, Szeghalmi Balázs a Magyar Nemzeti Kereskedőház egyik kirendeltségét vezeti.
A miniszterelnök az Origo-nak adott interjúban tévesztett, a hibát csak az interjú publikálása után vették észre.
Az utcán eseménytelenül zajlott a 10 évvel ezelőtti szeptember 21., ezen a napon volt viszont a CNN emlékezetes interjúja Gyurcsány Ferenccel, amelyben 12 percen keresztül sorozták azzal, hogy miért hazudott. Az előző éjszakai események után jogvédők megszólaltak a rendőri fellépés miatt.
A napelemrendszerek hazai terjedésének útjában álló államitámogatás-elmaradás magyarázata gyakorta tudódik le annyival, hogy mindez túl drága. A Németországgal – de mára lényegében már bármelyik nyugat-európai országgal – való összevetést is ezzel hárítják: könnyen beszélnek a németek (franciák, angolok, hollandok, skótok stb.), mert nekik erre is van pénzük. Mármint az államnak is, meg a polgároknak is. Nos, Nigéria most épp azt mutatja, hogy nem pusztán ezen múlik.
Bár az éjszaka lassan indult 10 éve, furcsa véget vett: tudósítók szeme láttára vertek meg embereket a rendőrök. A korábbi összecsapásokban nagyon sok rendőr is megsérült, 20-ára megerősítették a felszerelésüket.
Miközben Orbánék jogszabállyal fekszenek keresztbe a 10 éve jegelt hazai szélfarm-boomnak, a dán specialista Dong Energy épp befejezte a világ legnagyobb szélturbináinak installálását.
Régóta kedveli a VW Transporter kisbuszokat a miniszterelnök, azonban azt kideríteni, hány darab ilyen autót forgatnak miatta, nem is olyan egyszerű.
Megérte? Mit kezdett a tankönyvpiaccal az állam, amely az elmúlt hat évben ötezermilliárd forint értékű vagyonra tette rá a kezét? Ezt mutatjuk be HVG Dosszié sorozatának első részében.
Csak választási előkészület a kvótanépszavazás? A miniszterelnök sajtófőnökének dodonai válaszából nem derül ki semmi.
Reagálás a pozsonyi EU-csúcsra: Orbán lelepleződött, bevándorlókkal kezelné a munkaerőhiányt - írja az ellenzéki párt.
Megtörtént a hatalomváltás a plakátpiacon. A háttérben lépten-nyomon felsejlik Orbán Viktor kevésbé ismert volt tanácsadója, Tombor András.
Orbán Viktor a pozsonyi informális EU-csúcs utáni sajtótájékoztatóján elismerte, hogy nem sikerült megváltoztatnia az unió bevándorláspolitikáját, pedig ezzel a céllal utazott oda. Beszámolt azért sikerről is - bár ez különösebb meglepetést nem okozott senkinek.
Fogalommeghatározás Orbán-módra. Felrobbant a CBA-franchise. A 18 karátos - nem autó - vécé. Mire emlékszik a hét híreiből? Tesztelje memóriáját!
Viták igen, megoldások aligha várhatók a pozsonyi EU-csúcson. Az viszont már az elején kiderült: Európa jövőjét is többféleképpen képzelik el a 27 tagország vezetői.